1.rész A visszaszámlálás megkezdődött!

Az ablakon kifelé bámulva nézegettem a mellettünk elhaladó fákat.
- Fél óra és a reptéren vagyunk!- mosolygott anya.- Izgulsz?- állt meg a piros lámpa előtt.
- Igen! Szerinted felfog ismerni?- kapcsoltam ki biztonsági övemet.
-Igen, biztosan!
Láttam anyán, hogy valamin gondolkozik. Pontosan tudtam, hogy min...
- Ne szomorkodj anya!! Még van 91 napom!- nyugtatgattam.

Bár legbelül félek attól a naptól mikor bekövetkezik halálom, még is erősnek mutatom magamat anya miatt. Nem akarom, hogy még ez miatt is szenvedjen.
- 91 nap! 91 nap és te már nem leszel velem!- láttam arcán egy legördülő könnycseppet.
Nem szóltam semmit. A bekövetkező fél órát csöndben töltöttük el.


~Repülő téren~

Amint anya leállította a kocsit a parkolóban, rögtön kiszálltam és a reptér váró termébe siettem.
Még nem voltam teljesen csont kollekció, még "átlagos" voltam ha, mondhatom így.
Izgatottan keresgéltem az emberek között egy édes, hatalmas barna szemű "fiúcskát".
Elszomorodva álltam a nagy tömeg közepén, mikor nem láttam sehol.

- Ő.. szia megtudnád mondani nekem, hogy merre találhatom Hope A. Bryan?- kérdezte a hátam mögül egy ismerős hang.

- Liam!- megfordultam és a nyakába ugrottam.
- Szia csajszi!- szorított magához.

Miközben megpörgetett a levegőben, ismét láttam édes mosolyát. Az X- Factor óta várom ezt a pillanatot.

- Annyira hiányoztál!- ölelgetett.- Mi történt veled azóta, mióta nem láttuk egymást? Persze, azon kivül, hogy már megint fogytál!- mosolygott. Az utolsó mondata kicsit nehezen érintett, de nem foglalkoztam vele.
- Majd otthon mindent elmesélek! De most induljunk!- akartam el húzni de nem ment.- Mi a baj?- néztem rá.
- Itt vannak a fiúk is!- suttogott.
- Mármint...- hallgattam el.
- Igen!De psszt!
Nem értettem, hogy miért suttogunk mikor hatalmas a zaj. Körbe néztem és megláttam 4 kapucnis fiút neki dőlve a kijárati ajtónak. Egyszerre kezdtek el integetni. Bólintottam egyet.
- Akkor ők is jönnek?- mosolyogtam.
- Ha, nem lenne baj!- beszélt félénken. Tiszta aranyos volt. Liam még mindig ugyan olyan szerény és aranyos maradt, csak még lélegzet elállítóbbá vált. Sajnáltam, hogy Danielle-vel szakítottak. De én mindenbe Liam mellett állok.
-  Viccelsz? Rendesen zavarna! Szerinted akarok 5 idiótával együtt élni?- néztem rá.
- És íme a régi Hope!- mosolygott és megölelt. - Remélem tényleg nem baj!
- Nem, dehogy is!
Elindultunk Liammal kézen fogva a fiúkhoz. Mindenkit megöleltem és elmentünk anyuhoz a parkolóba.
- Sziasztok fiúk!- szállt ki az autóból.- Szia Liam!- ölelte meg anya a legjobb barátomat.


***
- Mindjárt jövök  csak a fiúknak megmutatom a régi házunkat! Meg anyunak is beköszönök!- mosolygott és a kerti ajtónkon átment a régi új házukba.

Lefeküdtem az ágyamra és vártam, hogy újra láthassam Liamat. Kis idő múlva elaludtam.
***
Mikor felkeltem Liam karjaiban találtam magamat. Újra magamba szívtam üde illatát.

- Jó reggelt!- fordultam felé.
- Neked is!- villantotta meg édes mosolyát.- Sokáig várattalak?- tette kezeit derekamra.
- Igen!! 2 évet vártam rád!- simítottam végig hasán ujjaimmal.
- Sajnálom!- nézett szemembe.- De most már itt vagyok és veled is maradok! De, szeptemberbe 1 hétre elkel menjek majd!- húzta száját.
- Én már nem leszek itt szeptemberbe Liam!-  hajtottam fejemet hasára.
- Miért? Elutazol?- hallottam hangjában a meglepettséget.
-Igen, nevezhetjük úgy is.- nyeltem egy nagyot.
- És hova? Mennyi időre?- zaklatott lett.
- Nagyon messze Liam nagyon messze.- szorítottam össze szememet.- Sok időre! Olyan sok időre, hogy ez lesz az utolsó nyarunk amit együtt töltünk!- akaratom ellenére is ejtettem pár könnycseppet.
- De miért? Miért Hope?.........